Lukács 7, 1-10.

1 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 

2 Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 

3 Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 

4 Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 

5 mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. 

6 Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. 

7 Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 

8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. 

9 Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. 

10 Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.

Habakuk 3, 18-19.

18 De én vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.

19 Az Úr, az én Uram ad nekem erőt; olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem. A karmesternek: húros hangszerre.