Márk 14, 1-25.
1 Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék,
2 mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.
3 Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére.
4 Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása?
5 Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt,
6 de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem.
7 Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek.
8 Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre.
9 Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.
10 Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.
11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.
12 A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?
13 Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
14 és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát?
15 Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.
16 Elindultak a tanítványok, és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.
17 Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.
18 Amikor asztalhoz telepedtek, és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.
19 Elszomorodva egymás után kezdték kérdezgetni tőle: Csak nem én?
20 Ő pedig ezt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.
21 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
22 És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem.
23 Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan,
24 és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
25 Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.
2.Sámuel 22, 30.
Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.
