Napi Áhítat – 2025.03.24. (Hétfő)

Ámos 2, 1-16.

1 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak, mert mésszé égette Edóm királyának csontjait.

2 Ezért tüzet bocsátok Móábra, és az megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb népe, harci lárma és kürtzengés közben. 

3 Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm – mondja az Úr. 

4 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Júdának, mert megvetették az Úr törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit. Tévelygésbe vitték őket bálványaik, amelyeket elődeik követtek. 

5 Ezért tüzet bocsátok Júdára, és az megemészti Jeruzsálem palotáit.

6 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek, mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt.

7 Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják a fejükre, és elutasítják a szűkölködő ügyét. Apa és fia egy leányhoz járnak, így gyalázzák meg szent nevemet.

8 Zálogba vett ruhán terpeszkednek minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.

9 Pedig én kipusztítottam előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyek, de elpusztítottam gyümölcsüket fent és gyökerüket lent.

10 Fölhoztalak benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét. 

11 Fiaitok közül prófétákat támasztottam, ifjaitok közül názírokat. Nem így van-e, Izráel fiai? – így szól az Úr.

12 De ti a názírokat borral itattátok, a prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!

13 Ezért én megingatom alattatok a földet, ahogyan meginog a szekér, ha kévékkel van tele. 

14 Nem lesz menekvés a gyorsnak, az erős semmire sem megy az erejével, és a vitéz sem menti meg életét. 

15 Az íjász sem tud helytállni, a gyors lábú sem tud elmenekülni, és a lovas sem menti meg életét. 

16 A legbátrabb vitéz is páncélját eldobva menekül majd azon a napon – így szól az Úr.

Lukács 1, 45.

Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.