Napi Áhítat – 2025.06.21. (Szombat)

Márk 14, 26-42.  

26 Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

27 És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.”

28 De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. 

29 Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem. 

30 Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.

31 Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is.

32 Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! 

33 Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, 

34 majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok!

35 Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. 

36 És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. 

37 Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? 

38 Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. 

39 Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 

40 Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. 

41 Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. 

42 Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.

5.Mózes 11, 13-15.  

Ha engedelmesen hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok az Urat, a ti Isteneteket, ha teljes szívből és teljes lélekből szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, őszi esőt és tavaszi esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat, és adok füvet a meződre állataidnak; így jóllakásig ehetsz majd.