Napi Áhítat – 2025.11.11. (Kedd)

2.Krónikák 33, 18-25.

18 Manassé egyéb dolgai, Istenéhez mondott imádsága és a látnokok beszédei, akik Izráel Istenének, az Úrnak a nevében szóltak hozzá, megtalálhatók Izráel királyainak a történetében. 

19 Imádsága és annak a meghallgatása, minden vétke és hűtlensége meg azok a helyek, ahol áldozóhalmokat építtetett, bálványoszlopokat és szobrokat állíttatott fel megalázkodása előtt, meg vannak írva a látnokok beszédeiben. 

20 Azután Manassé pihenni tért őseihez, és eltemették palotája kertjében. Utána a fia, Ámón lett a király.

21 Huszonkét éves volt Ámón, amikor uralkodni kezdett, és két évig uralkodott Jeruzsálemben. 

22 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, ahogyan apja, Manassé is tette. Ámón is áldozott mindazoknak a bálványszobroknak, amelyeket apja, Manassé készíttetett, és azokat tisztelte. 

23 Nem alázta meg magát az Úr előtt, ahogyan apja, Manassé megalázta, sőt egyre csak halmozta a vétkeket ez az Ámón. 

24 De összeesküdtek ellene udvari emberei, és megölték a palotájában. 

25 Az ország népe azonban kiirtotta mindazokat, akik összeesküdtek Ámón király ellen. Azután a fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe.

Máté 5, 42.

Aki kér tőled, annak adj, és ne fordulj el a kölcsönt kérőtől!