Zsoltárok 137.

1 Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. 

2 A fűzfákra akasztottuk ott hárfáinkat. 

3 Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből! 

4 Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön? 

5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem! 

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek! 

7 Emlékezz, Uram, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!

8 Babilon pusztulásra méltó népe! Boldog lesz, aki megfizet neked azért, amit velünk elkövettél. 

9 Boldog lesz, aki megragadja és a sziklához csapja csecsemőidet!

Zsidók 6,13-15.

Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” És így, miután Ábrahám türelemmel várt, beteljesült az ígéret.