Zsoltárok 140.
1 A karmesternek: Dávid zsoltára.
2 Ments meg, Uram, a gonosz emberektől, oltalmazz meg az erőszakos emberektől,
3 akik rosszat terveznek szívükben, mindennap háborúságot szítanak!
4 Nyelvük éles, mint a kígyóé, viperaméreg van ajkukon. (Szela.)
5 Őrizz meg, Uram, a bűnösök hatalmától, oltalmazz meg az erőszakos emberektől, akik jártomban el akarnak gáncsolni!
6 Tőrt vetettek nekem a gőgös emberek, köteleket és hálót feszítettek ki, az út mentén csapdát állítottak nekem. (Szela.)
7 Te vagy Istenem – mondom az Úrnak –, figyelj hát, Uram, könyörgő szavamra!
8 Én Uram, Uram, hatalmas szabadítóm, te véded fejemet a küzdelem napján.
9 Ne teljesítsd, Uram, a bűnös kívánságát, ne engedd sikerülni terveit, ne fuvalkodhasson fel! (Szela.)
10 A körülöttem ólálkodók fejére zúduljon az a nyomorúság, amit ajkuk felidéz!
11 Hulljon rájuk tüzes parázs, taszítsd őket vizes gödrökbe, hogy föl ne kelhessenek!
12 Ne maradjon meg a rágalmazó a földön, az erőszakos embert üldözze gonoszsága, míg össze nem roskad!
13 Tudom, hogy az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét, a szegények jogát.
14 Csak az igazak magasztalják nevedet, a becsületesek maradnak meg színed előtt.
2. Korinthus 4,13
Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk.
