Napi Áhítat - 2021.09.19. (Vasárnap)

Zsidók 13, 18-21.

18.Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.

19.Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.

20.A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21.tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

2.Krónika 32, 7-8.

7.Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele!

8.Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaitól.