Napi Áhítat - 2021.12.24. (Péntek)

Lukács 24, 1-12.

1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 

2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 

3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 

4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 

5 Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 

6 Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 

7 hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia.

8 Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 

9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 

12 Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

Ézsaiás 32, 15-17.

15 Végül kiárad ránk a lélek a magasból. Akkor majd a puszta kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik.

16 A pusztában is jog lakik, a kertben igazság honol.

17 Az igazság békét teremt, és az igazság a nyugalmat és a biztonságot szolgálja örökké.