Napi Áhítat - 2022.01.09. (Vasárnap)

Ézsaiás 5, 8-30.

8 Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban!

9 Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. 

10 Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! 

11 Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket.

12 Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg. 

13 Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped.

14 Ezért tátja ki torkát a sír, mérhetetlen nagyra fölnyitja a száját. Odakerül az előkelő és a köznép, a zajongók és a vigadozók. 

15 Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, a kevély tekintetű embereknek meg kell alázkodniuk.

16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten megmutatja szentségét, mikor igazságot tesz. 

17 Bárányok legelnek ott, mint a legelőkön, a gazdagok romjain kecskék keresgélnek. 

18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket szíjakkal, mint valami kocsit, 

19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!

20 Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!

21 Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.

22 Jaj azoknak, akik a borivásban hősök, és vitézek az italok keverésében, 

23 akik vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst, de az igazaknak elvitatják az igazát.

24 Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek Urának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét. 

25 Ezért lobbant haragra népe ellen az Úr, kinyújtja kezét, és megveri. Megrendülnek a hegyek, és annyi lesz a hulla, mint utcán a szemét. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.

26 Jelt ad egy távoli népnek, magához szólítja a föld széléről, és az sietve, gyorsan ott terem.

27 Nem lesz közte fáradt és botladozó, nem szunnyad egy sem és nem alszik, nem oldódik meg derekán az öv, és nem szakad el saruszíja. 

28 Nyilai kifenve, íjai mind felajzva már. Lovainak patája mintha kova volna, kerekei olyanok, akár a forgószél. 

29 Ordítása, mint az oroszláné, ordít, mint a fiatal hímek, morog, és zsákmányt ragad, elviszi menthetetlenül. 

30 Rámordul azon a napon, mint a morajló tenger. Ha rátekint valaki az országra, sötétséget lát és nyomort: ahol világos volt, elsötétül minden a viharfelhőktől.

1.Péter 4, 14.

14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.