Napi Áhítat - 2022.02.08. (Kedd)

1.János 3, 1-12.

1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.

2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

3 Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

4 Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés. 

5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt. 

7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. 

8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. 

9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. 

11 Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást,

12 nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak. 

Példabeszédek 22, 9.

9 A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek.