Ézsaiás 25, 1-12.

1 Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot. 

2 Mert kőhalommá tetted a várost, az erődített várat romhalmazzá; a bitorlók palotája nem lesz város, soha többé föl nem épül! 

3 Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. 

4 Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar,

5 mint hőség a szikkadt földön. De te megalázod a harsány bitorlókat, mint a felhő árnyéka a hőséget, elnyomod a hatalmaskodók énekét.

6 Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborral, zsíros, velős falatokkal, letisztult újborral.

7 Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.

8 Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! 

9 Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!

10 Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen. Móábot pedig eltapossák lakóhelyén, ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák.

11 Széttárja benne kezeit, ahogyan széttárja az úszó, ha úszik. De az Úr megalázza gőgjét, hiába csapkod a kezével. 

12 Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá zúzza.

Lukács 3, 6.

És meglátja minden halandó az Isten szabadítását.