Napi Áhítat – 2024.06.07. (Péntek)

János 9, 1-12.

1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 

2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?

3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. 

4 Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.

5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. 

6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, 

7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.

8 A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? 

9 Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. 

10 Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? 

11 Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok. 

12 Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte.

Jób 34, 21.

Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését.