János 12, 20-36.
20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.
21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.
22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.
23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.
24 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.
25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.
26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.
27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!
28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.
29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.
30 Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.
31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.
32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.
33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
34 A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?
35 Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.
3.Mózes 20, 7-8.
Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az Úr szentellek meg titeket!