János 20, 1-10.
1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.
3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.
4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.
5 Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be.
6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,
7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.
8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.
9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.
10 A tanítványok ezután hazamentek.
5.Mózes 10, 12-13.
Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, s hogy tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!
