Napi Áhítat – 2025.01.14. (Kedd)

Ezékiel 41, 1-15.

1 Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. 

2 A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök. 

3 Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak. A bejárat hat könyök széles volt, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. 

4 Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje. 

5 Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt, a templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. 

6 Harminc oldalfülke volt, egyik fülke a másik mellett, három sorban egymás fölött. A templom fala lépcsőzetesen volt építve az oldalfülkék számára körös-körül, hogy erősen álljanak, és a templom falába ne kelljen belekötni őket. 

7 Az oldalfülkék emeletről emeletre szélesedtek, mert a templom fala lépcsőzetesen épült emeletről emeletre körös-körül: ezért lettek az oldalfülkék emeletről emeletre egyre szélesebbek. Az alsó sorról a középsőn át lehetett fölmenni a felsőre. 

8 Láttam, hogy a templom mellett körös-körül kiemelkedő kövezet van, az oldalfülkék alapjától oldalra egy teljes mérőnádnyira, vagyis hatkönyöknyire. 

9 Az oldalépítmény külső falának szélessége öt könyök volt. Volt egy szabad térség is a templom oldalfülkéi 

10 és a kamrák között: ez húsz könyök széles volt mindenütt a templom körül. 

11 Az oldalépítmény bejáratai a szabad térségre nyíltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabad térségen körös-körül volt egy öt könyök széles fal. 

12 Az elkülönített helyen, a nyugat felőli melléképület hetven könyök széles volt; a melléképület fala öt könyök széles volt körös-körül, a hosszúsága pedig kilencven könyök volt.

13 Azután megmérte a templomot: száz könyök hosszú volt. Az elkülönített hely, a melléképület és annak falai száz könyök hosszúak voltak. 

14 A templom eleje és az elkülönített hely keleti része száz könyök széles volt. 

15 Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.

János 7, 38.

Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.