Napi Áhítat – 2025.02.10. (Hétfő)

Márk 3, 1-12.

1 Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember. 

2 Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. 

3 Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! 

4 Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. 

5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. 

6 A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.

7 Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából 

8 és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. 

9 Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. 

10 Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. 

11 Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! 

12 Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

1.Mózes 28, 15.

Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.