Jób 6, 1-14.

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 

2 Bárcsak megmérnék elkeseredésemet, és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék! 

3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. 

4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.

5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmánya mellett? 

6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? 

7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. 

8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! 

9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! 

10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. 

11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? 

12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. 

13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? 

14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. 

János 13, 34-35.

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.