Jób 30, 16-31.

16 Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. 

17 Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. 

18 Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, 

19 és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. 

20 Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel.

21 Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem.

22 Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. 

23 Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. 

24 De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? 

25 Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt?

26 Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.

27 Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, 

28 feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. 

29 A sakálok testvére lettem és a struccok társa. 

30 Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. 

31 Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

János 9, 4.

Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.